HTML

Tenerife charter

2011.05.20. 12:52 NUMB3R

Vegyen olcsón charter repjegyet Tenerifére: Tenerife charter

weboldal látogatottság növelés

Szólj hozzá!

Beckham mégis játszhat

2009.03.13. 18:14 NUMB3R

Mégsem olyan súlyos David Beckham sérülése, így az angol szupersztár várhatóan pályára léphet a Milan hétvégi, Siena elleni bajnokiján.  

A 33 éves középpályás az NBC-nek adott nyilatkozatában elmondta: már több kezelést is elvégeztek a bokáján, és várhatóan csütörtökön újra edzésbe áll. Beckham a Milan kedd délutáni edzésén ficamította ki a bokáját, ami miatt nem is tudta folytatni a gyakorlást.Elsőre úgy tűnt, hogy  kénytelen lesz kihagyni a vasárnapi meccset, most azonban fellélegezhetnek a piros-feketék szurkolói: Beckham pályára léphet a Siena ellen.

Szólj hozzá!

Balzsay Károlynak nehézkezű kihívója lesz

2009.03.08. 19:52 NUMB3R

Április 25-én, Krefeldben rendezik a WBO nagyközépsúlyú "világbajnok" Balzsay Károly (20 győzelem – 0 vereség) első címvédő mérkőzését.

Kihívója a WBO ranglista 15. helyezettje, az Új-zélandi Maselino Masoe, a WBA egykori középsúlyú vb-címvédője lesz. A szamoai származású 42 esztendős bokszoló kifejezetten nehézkezű, hisz 29 győzelméből 27 alkalommal kiütötte ellenfeleit, és mindössze 5 veresége van.

Masoe, aki jelenleg a WBO ázsiai-óceániai bajnoka, bokszolt már Németországban, universumos bokszoló ellen: 2006-ban Felix Sturm ellen egyhangú pontozással vesztette el WBA-övét.

Mint ismert, Balzsay Károly január 10-én, szoros, de egyhangú pontozással győzte az orosz Denisz Inkint, megszerezve annak WBO bajnoki címét.

Szólj hozzá!

Izraeli kézbe kerülhet a Steaua

2009.03.02. 21:04 NUMB3R

Ötvenmillió eurót ajánl a vevő, nyolcvanat kér a tulajdonos. A tárgyalás elkezdődött. Szombat este Gigi Becali otthonában kezdődött az egyezkedés a bukaresti futballklubért, amelyről tulajdonosa korábban egyszer azt mondta, hogy az első jelentkezőnek eladná ötvenmillióért.
 
Pénteken azonban azt nyilatkozta, hogy soha nem válna meg tőle, mert az élete részét képezi. Tegnap viszont robbant a bomba: egy izraeli üzletember, Shon Mekyten vételi ajánlatot tett, és Gigi Becali nem utasította el. Az utóbbi időben egyre többen követelték Becali távozását, ő pedig megelégelte, hogy „én fizessek, és mégis engem szidjanak mindenért".
A juhászból lett üzletember azt mondta, ha megválik a Steauától, azonnal megvásárol egy másik első ligás klubot, és egy éven belül bajnokságot nyer vele. Shon Mekyten vagyona saját állítása szerint 4 milliárd euró.

Szólj hozzá!

Három magyar harcol az első helyért

2009.02.28. 10:43 NUMB3R

Tizenöt kőkemény K-1-es találkozót rendeznek szombaton este fél nyolctól a Papp László Sportarénában. A honi szurkolók főként arra kíváncsiak, hogy a nyolctagú mezőnyben rajtoló három magyar harcos közül valaki megnyeri-e a viadalt.
 

Nem lesz könnyű, Török Dániel (197 cm magas, 110 kg-os testsúlyú) a román Ciobanuval küzd az első körben, Veres Ádám (200/120) riválisa a cseh Kleibl, Zentai Máté (198/107) a holland Zehninivel találkozik. Ha nyernek, elődöntőt vívnak, és később bejuthatnak a fináléba. A műsort színesíti a fehérorosz Ignasev fellépése. Az Új-Zélandon készülő Vörös Skorpió becenevű klasszis bosnyák riválissal vív bemutató találkozót.
 

Szólj hozzá!

Nem maradt támogatók nélkül Talma

2009.02.22. 11:07 NUMB3R

Talmácsi Gábor menedzsmentje némileg pontosította azokat a híreket, melyek szerint a magyar motoros mögül kiszálltak a szponzorok.

A Faster Management LLC. közleménye szerint igaz, hogy néhány partnerükkel nem folytatódik az együttműködés, ennek elsődleges oka pedig a pénzügyi világválság. "Azonban több cég is támogatásáról biztosította a magyar motorost, akiknek ezúton is köszönetet szeretnénk mondani. A MOL Nyrt. maradt továbbra is Talmácsi főszponzora, kommunikációs partnere a T-Mobile, és együttműködő partnerei: a Henkel Magyarország, a Dreher Sörgyárak Zrt és az OBSERVER Médiafigyelő Kft." - áll a közleményben.

A menedzsment tárgyalásokat folytat még további együttműködési lehetőségekről és mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben is maximális színvonalon lássa el feladatait, képviselje világbajnok motorversenyzőnket és a vele együttműködő partnereket.

Gabor Talmacsi by T.Tanabe.

Szólj hozzá!

Kiütötték a Hóhért Oroszországban

2009.02.21. 12:04 NUMB3R

A tíz menetesre tervezett cirkálósúlyú összecsapás első felvonásában - a helyszínen tartózkodó mérkőzésszervező, Petrányi Zoltán beszámolója szerint - Kotlobay láthatóan tartott a magyar öklözőtől, de Hóhér ennek ellenére nem tudta irányítani a döntetlenszagú etapot. A második három percben egy erőszakosabb, határozottabb Kotlobayt láthatott a publikum, és már a felvonás legelején megrendítette Nagyot előbb egy jobbegyenessel, majd egy balhoroggal.

A kezdeti kritikus pillanatokat még túlélte a hajdúsági bunyós, azonban az említett menet második perce már végzetesnek bizonyult, és az előre induló Nagyot egy jobbegyenes-jobbfelütés kombináció padlóra küldte. Hóhér felállt a kemény leütésből, de nem tudott kitisztulni, a mérkőzésvezető pedig ezt látva nem engedte tovább a küzdelmet, és leléptette a magyar öklözőt.
sport
 

Szólj hozzá!

K-1 Max derbik a Papp László Sportarénában

2009.02.12. 17:21 NUMB3R

A Papp László Budapest Sportarénában február 28-án megrendezésre kerülő küzdősport gálán a fehérorosz világsztár, Alekszej Ignasov, Bárdosi Sándor és Török Dániel mellett ringbe lépnek a legjobb magyar 70 kilogramm alatti K-1-fighterek is: Győrfi Csaba, Pethes Viktor, Vörös Roland és Tóth Gábor küzd meg a tornagyőzelemért.

k-1 k-1max plakát papp lászló sportaréna

Szólj hozzá!

Hiddink a Chelsea új edzője

2009.02.11. 15:36 NUMB3R

Hivatalosan is a holland Guus Hiddink lett az angol elsőosztályú Chelsea vezetőedzője - jelentette be szerdán a londoni klub. Hiddink az év végéig irányítja a Kékeket, mellette párhuzamosan továbbra is marad az orosz válogatott szövetségi kapitánya.

 
A klub közlése szerint a 62 éves mester még a héten találkozik a játékosokkal, a hétvégi, Watford elleni FA kupa meccsen még csak megfigyelő lesz, de jövő héttől övé a szakmai irányítás.

Hiddink kinevezése nem volt váratlan, hiszen közeli jó barátja a Chelsea tulajdonosának, az orosz Roman Abramovicsnak. Egyebek mellett az orosz olajmágnás finanszírozza Hiddink munkáját az orosz válogatott élén. Korábban Hiddink azt mondta, szívesen lenne a Chelsea edzője, mert így tudna valamit viszonozni abból, amit Abramovics tett az orosz fociért. A jó barátok mindig kisegítik egymást, most én is azt teszem, ha elmegyek a Chelsea-hez - nyilatkozta az egyik holland rádiónak.

A Chelsea hétfőn menesztette az eddigi menedzsert, a brazil Luis Felipe Scolarit. A döntést azt követően hozták meg, hogy a hétvégén csak 0-0-t játszottak otthon a Hull ellen, amivel visszacsúsztak a bajnoki tabella negyedik helyére, hétpontos hátrányba kerülve a címvédő Manchester Uniteddel szemben. 

Szólj hozzá!

„Skorpió”-veszély Budapesten

2009.02.09. 15:45 NUMB3R

Skorpió-veszély Budapesten
Igazi világsztárnak drukkolhatnak február 28-án a Papp László Budapest Sportaréna nézői: egyéves pauza után a magyar fővárosban tér vissza a K-1 nemzetközi vérkeringésébe a fehérorosz fenegyerek, Alekszej Ignasov. A „Vörös Skorpió” művésznéven futó, jelenleg Új-Zélandon élő és tréningező harcos superfight mérkőzésen a kőkemény bosnyák Dzevad Poturakkal üti össze kesztyűit.
 
 

Szólj hozzá!

Platini pénzügyi korlátokat vezetne be

2009.02.07. 17:54 NUMB3R

A Real bejelentkezett Tevezért

Az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, Michel Platini minden erejével azon dolgozik, hogy pénzügyi korlátokat vezessen be a nagy klubok számára, mivel teljesen megdöbbent, amikor a Manchester City 150 millió eurót ajánlott az AC Milan klasszisáért, Kakáért. Platini szerint a csapatoknak arra kellene koncentrálniuk, hogy minél tehetségesebb saját nevelésű labdarúgókat neveljenek ki, nem pedig arra, hogy minél drágábban vegyenek meg valakit. Az elnök a márciusi közgyűlésen akarja megvitatni a javaslatokat. A lehetőségek között szerepel, hogy megakadályozzák, hogy a klubok a bevételeiken túl költsenek, illetve a fizetések sem haladhatnának meg egy bizonyos százalékot. Az elöljáró elmondása szerint, akik nem fogadják el az új szabályzatot, azok nem vehetnek majd részt az európai kupasorozatokban, és helyettük más csapatok képviselhetik magukat.

Könnyen előfordulhat, hogy a Real Madrid borsot tör a Manchester United orra alá, mert a brit média értesülései szerint a spanyolok is jelezték, szívesen látnák a csapatban a "vörös ördögök" csatárát, Carlos Tevezt. A United már csütörtökön bejelentette: kész kifizetni a támadó játékjogát birtokló Media Sports Investments-nek a 34,5 millió eurós vételárat, ezen felül pedig 86 ezer eurós heti fizetést ajánlottak Teveznek. A The Daily Mirror című brit bulvárlap azonban úgy tudja, komoly ellenféllel kell szembenéznie a manchesterieknek, mert a hírek szerint a Real egy ennél is jobb ajánlattal akar előállni.

A Los Angeles Galaxy középpályása, David Beckham - aki jelenleg az AC Milanban játszik kölcsönben - bármit megtenne, hogy Olaszországban maradjon, még a hatalmas fizetéséről is hajlandó lenne lemondani. A játékos és a Milan azt szeretné, ha maradna, ám az amerikaiak vissza szeretnék kapni legértékesebb "portékájukat". Beckham jogi csapata most gőzerővel azon dolgozik, hogy valamilyen módon a Milannál tartsa a klasszist. "Jelen pillanatban a Milan sokkal fontosabb számomra, mint a pénz" - mondta a 33 éves kiválóság. Beckham remek formában játszik a milanói alakulatnál, és keményen küzd, hogy lenyűgözze az angol nemzeti csapat szövetségi kapitányát, Fabio Capellót, aki reményei szerint ad neki egy lehetőséget a bizonyításra.

Szólj hozzá!

Beckham 4,5 millió eurót kereshet, ha marad a Milannál

2009.02.06. 17:38 NUMB3R

David Beckham megegyezett az AC Milannal arról, hogy 4,5 millió eurót fog keresni a szezon végéig, ha marad az olasz labdarúgócsapatnál - a pénteki La Gazzetta dello Sport szerint.
A lap úgy tudja, a felek kétéves szerződésben gondolkodnak. A Milan ugyanakkor még nem kezdte meg a tárgyalásokat a 107-szeres angol válogatott középpályás amerikai klubjával, a Los Angeles Galaxyvel, de kész ötmillió eurót fizetni a 33 éves sztárért.

Beckhamnek, aki eddig öt mérkőzésen két gólt és két gólpasszt adott a piros-feketék színeiben, március 9-én kellene visszatérnie az amerikai profi bajnokságba, ekkor jár le kölcsönadási szerződése. A Galaxyval kötött megállapodása 2011-ig érvényes és évi 7,8 millió eurót garantál neki, emellett megtarthatja reklámbevételeit.

Ezekkel Milánóban is maga rendelkezhetne, ugyanakkor az újság szerint beérné jövőre nettó 4,5 millió euróval is.

A Manchester Unitedben és a Real Madridban is szerepelt Beckham azért is maradna a Milanban, mert nem tett le arról az álmáról, hogy ott legyen az angol válogatottban a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon. Beckham végleges szerződtetésében Carlo Ancelotti vezetőedző is bízik, ezért benevezte az UEFA Kupa további küzdelmeibe.

Szólj hozzá!

Nyolcvanhét éves a legendás riporter!

2009.02.05. 17:30 NUMB3R

1922. február 5-én született dr. Szepesi György, újságíró, sportriporter, a Magyar Labdarúgó Szövetség volt elnöke, a FIFA Végrehajtó Bizottságának egykori tagja, a világ sportújságírásának kiemelkedő egyénisége.

Szepesi György 1945-ben lett a Magyar Rádió munkatársa. 1975-től 1978-ig bonni tudósítóként dolgozott, 1981-1992 között pedig a rádió Sport Főosztályának vezetője volt. Tudósítóként 14 nyári olimpián és 11 labdarúgó-világbajnokságon volt jelen. Neve egybefonódott az Aranycsapattal - az Aranycsapat nevet is ő maga találta ki -, amelynek tizenkettedik játékosaként tisztelték őt. Magyarország sokmillió sportrajongója az ő tudósításán keresztül követte többek között a londoni 6:3 eseményeit, és az 1954-es berni világbajnoki döntőn történteket is. Az 1948-as londoni olimpiától a televízió széles körben való használatáig tulajdonképpen Szepesi György hangja volt a sport; legendás, máig emlékezetes stílusban közvetítette egyebek között a vízilabdázóink 1964-es tokiói aranymeccsét, vagy Balczó András 1972-es müncheni "aranyfutását". Számtalan magyar sportsikerről számolt be, s rádiós közvetítéseit később gyakran használták fel a televíziós adásokhoz is: bejátszották a rádiótudósításait - s a kép és a szöveg minden esetben szinkronban volt…

1949-ben elsőként Szepesi György közvetített asztalitenisz világbajnokságról, egy évvel később pedig ő találta ki és teremtette meg a rádiós futball-körkapcsolást.

A labdarúgáshoz nem csak kommentátorként volt köze. 1934-től egészen 1961-ig igazolt futballista volt, 1978 és 1986 között pedig elnökként irányította a Magyar Labdarúgó Szövetséget - regnálása alatt szerepelt utoljára a válogatott világeseményen. 1982-ben a FIFA végrehajtó bizottságába is beválasztották. A XIII. kerület, azaz Angyalföld 1995-ben díszpolgárává avatta, s számos elismerésben részesítettek: kapott Rózsa Ferenc-díjat, SZOT-díjat, Egon Erwin Kisch-díjat, Orth György-díjat, valamint Aranytoll-kitüntetést is.

Szólj hozzá!

Vereséggel kezdett a Fed-kupán Magyarország

2009.02.05. 17:27 NUMB3R

Kikapott első mérkőzésén a magyar női teniszválogatott az észtországi Fed-kupán. A Szávay Ágnes vezette csapat a két egyes után a befejező páros mérkőzést is elveszítette Angliával szemben, így 3-0-ás vereséggel kezdték a tornát. A magyar válogatott további két ellenfele a kvartettben csütörtökön Hollandia, pénteken pedig Luxemburg lesz.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Karacs Attila és a K-1: külön utakon

2009.02.04. 15:01 NUMB3R

A legismertebb magyar K-1 harcos, Karacs Attila nem lép szorítóba a Papp László Budapest Sportarénában február 28-án megrendezésre kerülő nemzetközi K-1 gálán. A fighter ugyanebben az időben egy keceli küzdősport rendezvényen teszi tiszteletét – díszvendégeként emeli az alföldi meeting nívóját.

Karacs nélkül komoly hazai K-1 rendezvény? Ki hallott már ilyet?! A szakágba 2005-os debreceni nagydíj győzelmével berobbanó sportoló neve szinte egybeforrt az FSPU Hungary nagyszabású rendezvényeivel. A cívisvárosban aratott remekbeszabott sikere után többször állt a nagy lehetőség kapujában, ám eddig nem tudta átlépni árnyékát, hol sérülés, hol betegség miatt maradt el az igazán nagy siker, s az a bizonyos szerencsefaktor sem volt eddig Karacs nagy barátja. Pedig a K-1 magyarországi licenctulajdonosa, Katona Attila benne látta azt a magyar versenyzőt, aki bekerülhet a legrangosabb japán rendezvények programjába. Nos, nagyon úgy tűnik, ebből már nem lesz semmi: Karacs s menedzsmentje egy másik nemzetközi versengéssel, a Simon Rutz által irányított It’s Showtime-mal szemezget, sőt a hírek szerint a promóter már le is szerződött az All Stars SE-vel. A szervezet rendezvényeit többek között Badr Hari, Gago Drago, Tyrone Spong neve fémjelezi.

Hogy miért szakadt meg a kapcsolat a K-1-ben nagy terveket szövögető Karacs, és a szervezet képviselői között, azt az érdekeltektől próbáltuk megtudni. Elsőként a fighter klubja, a Hungarian All Star SE sportigazgatóját, ifjabb Perutek Jánost kérdeztük, aki készséggel állt volna rendelkezésünkre, ám a csapat elnöke, Szeri Attila kijelentette, nem nyilatkoznak az ügyben.

A klub első embere nem értette, miért feszegetjük ezt a témát. Nehezményezte, hogy a sajtó fél éve nem kereste versenyzőjét, nem tudja, kinek az érdeke ez a cikk, nem akarnak üzengetős háborút az interneten. Szeri hozzátette, ha az a cél, hogy a K-1-ről beszéljenek, akkor ő nem szeretne erről nyilatkozni, nem akar reklámot az eseménynek, különben is a februári viadal nem K-1 verseny lesz, csak egy K-1 szabályrendszerű torna. A menedzser megjegyezte, nem szidja a K-1-et, tudja, sokat köszönhetnek Katona Attiláéknak, legismertebb versenyzője itt futott be. Szeri Attila végezetül elmondta, a továbbiakban teszik a dolgukat, egészséges konkurenciát szeretnének, s majd kiderül, ki a jobb, ki marad talpon.

Azt már ifj. Perutektől tudtuk meg, hogy a budapesti K-1 rendezvénnyel egy időben meghirdetett keceli gálát nem ellenrendezvénynek szánják, mint elmondta, nem akarnak konkurálni, hiszen ez csak egy kisvárosi, normál árbevételű esemény lesz.

Mivel a Hungarian All Star SE érdemben nem kívánt a Karacs-témával foglakozni, ezért a monokli.com a meglévő információk alapján megpróbálja összefoglalni, miért szakadt meg a munkakapcsolat Karacs és a K-1 európai (illetve magyarországi) menedzsmentje között.

Karacs 2008 májusában, az Amszterdamban megrendezett európai nagydöntőn a négy közé jutásért sípcsontsérülés miatt feladni kényszerült a holland Errol Zimmermann elleni csatát, így lemaradt a hőn áhított távol-keleti megmérettetésről. A K-1 európai főnöke, Igor Jusko úgy döntött, ad még egy lehetőséget a tehetséges magyarnak: ha Karacs a szeptemberi pozsonyi Nagydíjon legyőzi az új-zélandi Paula Mataele-t, akkor év végén csekkolhat valamelyik Japánba induló járatra. Az ellenfél nem tűnt verhetetlennek, ám Karacs a mérkőzés előtt súlyos gyomorfertőzést kapott. A hírek szerint ezt a fighter menedzsmentje már egy héttel a pozsonyi derbi előtt jelezte, a szlovák szervezők azonban csak két nappal a mérkőzés előtt értesültek a problémáról. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Karacs Attila a tervezett pozsonyi ütközet időpontjában vendégként feltűnt a budapesti Apocalypso2 küzdősport gálán. Igor Juskónak sem kellett több, telefonon értesítette a magyar K-1 menőt: a jövőben ne számítson arra, hogy európai rendezvényeken ringbe léphet. A „zuhanyhíradó” szerint az sem könnyítette meg a felek együttműködését, hogy Karacs anyagi megbecsülése a budapesti stáb szerint nem állt arányban az elért eredményekkel, így szinte kizárt, hogy a jövőben tárgyalóasztalhoz üljenek az érdekeltek.

Zárójelben azért megjegyeznénk, bár Szeri Attiláék szerint nem lesz K-1 rendezvény a budapesti viadal, a hírek szerint mégis itt lesz a K-1 japán alapítója, Ishi úr, az európai licenc tulajdonos, Igor Juskó, valamint a háromszoros világbajnok holland Remy Bonjasky.

Természetesen a másik felet, a K-1 magyarországi licenctulajdonosát, Katona Attilát is megkérdeztük, miért nem szerepel Karacs a február végi budapesti rendezvényen. A magyar kick-boksz válogatott szövetségi kapitányaként is sikeres debreceni sportvezető nem tért ki a válaszadás elől. Amikor vázoltuk, hogy a monokli.com-hoz befutott hírek szerint Karacs a pozsonyi mérkőzés lemondása után lett nem kívánatos személy az európai K-1 főnök, Igor Juskónál, Katona Attila bólintott.

„Röviden úgy fogalmaznék, hogy Igor Jusko és Karacs Attila nem egyeztek meg a folytatásban” – mondta a licenctulajdonos. – „Technikai és fizikai felkészültsége alapján Karacsot nemzetközi szinten is a legtehetségesebb K-1 harcosok közé sorolom, nagyon örültem volna, ha – akárcsak a tavaly Debrecenben győztes Rácz Dénes – ő is ringbe lép a budapesti rendezvényen.”

Arra a kérdésre, jellemezhető-e „hidegháborúként” a Hungarian All Star SE és a közte kialakult helyzet, a szakembertől nemleges választ kaptunk: „Ha kérik, személyesen bármikor segítséget nyújtok Karacs Attilának. Emberileg is kedvelem, ezután is figyelemmel fogom kísérni karrierjét. Úgy vélem, Attilának már komoly ellenfelekkel szemben kell lemérnie tudását, ha erre a Showtime-ban kerül sor, akkor sok sikert kívánok neki!”

A Hungarian All Star keceli rendezvényével kapcsolatban Katona Attila kijelentette, sok sikert kíván a gálához, ha rajta múlik, reklámozza az eseményt.

„Miért ne tenném ezt egy másik magyar küzdősport gálával” – kérdezett vissza. – „Szívből üdvözlünk minden jó színvonalú hazai küzdősport rendezvényt, ez csak emeli a szakágak népszerűségét, elismertségét. A gyenge és botrányos produkciók azonban hosszú évek eredményeit tehetik tönkre. Szeri Attila „egészséges” konkurenciaharcához hirtelenjében ötoldalnyi mondandóm lenne, de nem látom értelmét a sárdobálásnak. Egy biztos, rajtunk igazán nem múlna az együttműködés!”

A K-1 magyar licenctulajdonosa reagált arra, a Magyarországon keringő szóbeszédre is, miszerint az idén nem rendezik meg a K-1 európai döntőjét. Mint elmondta, korainak tartja kijelenteni, hogy elmarad a holland rendezvény.

A február 28-án, a budapesti Papp László Sportarénában megrendezésre kerülő K-1 szabályrendszerben kiírt tornáról Katona Attila a következőképpen nyilatkozott: „Nívós mezőnnyel várjuk az érdeklődőket. Remek mérkőzésre van kilátás a visszatérő Alekszej Ignasov és a bosnyák Poturak csatájában. A „Vörös Skorpió” vissza akar kerülni a K-1 élvonalába, s ehhez az első lépést az általa igencsak kedvelt Magyarországon szeretné megtenni. A kieséses rendszerű nyolcas tornán a sikerre éhes újhullám képviselői – köztük három magyar fighter, Zentai Máté, Veres Ádám, Török Dániel – kapnak szerepet. Többször is láttam őket küzdeni, remek fizikai adottságaik mellett – majd’ mindegyik két méter körüli harcos – mentálisan is toppon vannak, hatalmas tűzzel vetik magukat a harcba!”


(Forrás: Balogh Zoltán)
 

Szólj hozzá!

K-1: Ignashov-Poturak a Papp László Arénában

2009.02.04. 14:54 NUMB3R

Február 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában rendezi az FSPU Hungary azt a K-1 gálát, melynek főmérkőzésén a belorusz Alexej Ignashov fog ringbe lépni. A „Vörös Skorpió” ellenfele a bosnyák klasszis, Dzevad Poturak lesz, aki 2007-ben nyert már K-1 tornát Prágában, valamint ugyanebben az esztendőben döntős volt Budapesten is. Mint ismert, Ignashov eddig kétszer lépett ringbe Magyarországon: 2006-ban Gary Goodridge ellen pontozással, 2007-ben Karacs Attila ellen kiütéssel nyert hivatalos K-1 meccset.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása